A Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon először adtuk át a Magyar Film- és Videovágók Egyesülete által létrehozott Morell Mihály-díjat, amely a legjobb rövidfilm vágójának munkáját ismeri el.
Ez a díj nemcsak egy kivételes filmvágó emlékét őrzi, hanem egy rendkívüli emberét is, aki közel fél évszázadon át alakítója volt a magyar filmművészetnek, és több mint egy évszázadon át gazdagította a magyar művészeti életet.
Morell Mihály 1911-ben született Zomboron, és fiatal korától kezdve a képzőművészet világa vonzotta. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, mesterei Glatz Oszkár és Kisfaludi Strobl Zsigmond voltak. Szobrásznak és festőnek készült — és egész életében annak is érezte magát. Művészetében mindig jelen volt a formák, az emberi arcok, a mozdulatok és a csendek iránti érzékenység.
1941-ben került a Hunnia Filmgyárba, és ezzel elkezdődött a magyar filmtörténet egyik legkülönlegesebb pályája. Eleinte segédrendezőként dolgozott, majd hamarosan filmvágó lett, és évtizedeken át a legnagyobb magyar rendezők alkotótársa volt.
Nevéhez olyan filmek kötődnek, mint az Emberek a havason, a Pacsirta, A tizedes meg a többiek, az Elégia, a Szindbád, az Árvácska, a Dögkeselyű vagy a Te rongyos élet.
Dolgozott többek között Szőts Istvánnal, Huszárik Zoltánnal, Ranódy Lászlóval, Sára Sándorral, Keleti Mártonnal, Bacsó Péterrel és András Ferenccel. Filmjei ma is elevenek, érvényesek és korszerűek.
A filmvágás számára nem technikai munka volt, hanem ritmus, zeneiség és belső lélegzés. A képzőművészetből hozott különleges látásmód, vizuális érzékenység és ízlés egész filmes pályáját meghatározta. Akik ismerték, kedves, szelíd, finom humorú emberként emlékeznek rá — olyan alkotóként, aki még idős korában is tele volt kíváncsisággal és munkakedvvel.
Miközben a magyar filmtörténet klasszikusait vágta, képzőművészként is folyamatosan alkotott. Egész életében elsősorban képzőművésznek és szobrásznak tartotta magát; szobrai és rendezőportréi különleges látásmódját és mély emberismeretét őrzik.
Felesége elvesztése után festészete komorabb hangulatúvá vált; képeiben egyre erősebben jelent meg a veszteség és az emlékezés fájdalma. De az alkotást akkor sem hagyta abba.
Morell Mihály több mint száz évet élt, és szinte az utolsó pillanatáig dolgozott. Nemcsak tanúja, hanem aktív alakítója is volt a magyar filmtörténetnek. Ritka művész volt: egyszerre képzőművész és filmes ember, klasszikus mester és örökké kíváncsi alkotó.
Munkáját számos díjjal ismerték el: 1978-ban Érdemes Művész lett, 1995-ben megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, 2011-ben pedig a Kiváló Művész címet.
A díjjal nemcsak az ő emléke előtt tisztelgünk, hanem a filmvágás művészete előtt is — amellett a láthatatlan alkotómunka mellett, amely nélkül a film nem kapja meg igazi, végső formáját.
Köszönjük, Morell Mihály.
Köszönjük, Misi bácsi!